MŰKÖDJ! pályázat 2018 - Pályaművek

Közel 40 kreatív, alkotó, céltudatos MŰSZAKI diák töltötte fel ötletét a MŰKÖDJ pályázati felhívásra.

Az alábbi felület segítségével közvetlenül vehetnek részt a pályázók támogatásában. Ezen a felületen Önöknek lehetőségük van jelezni felénk, hogy mely diákok ötletének megvalósítását szeretnék támogatni és felvenni velük közvetlenül a kapcsolatot akár hosszabb távú együttműködés céljából.

Amennyiben támogatni kívánja valamelyik pályamunkát, akkor az "Érdeklődés" pontnál megjelölheti azt, és az "Érdeklődés küldése" gombra kattintva elküldheti felénk kapcsolódó megjegyzéseit.

Amennyiben olyan pályaművet kíván támogatni, amely mellett már szerepel a "Foglalt" jelzés, kérem, keresse kollégáinkat.



Szeretettel várjuk MŰKÖDJ! pályázatunk díjátadó gálájára, ahol az itt szereplő diákok mutatják be saját alkotásaikat. Megismerkedhet a legígéretesebb fiatalokkal, a jövő munkavállalóival, akiknek innovatív, díjnyertes alkotásait a helyszínen ki is próbálhatja, megvitathatja az iparági szereplőkkel a szakember utánpótlás lehetőségeit.

Időpont: 2019. március 08. (péntek), 09:00
Helyszín: Óbudai Egyetem, 1034 Budapest, Bécsi út 96/B.

Részvételi szándékát kérjük, 2019. március 04. Hétfő 12:00 óráig jelezze az alábbi linken:
http://muszakivagyok.hu/modul/szakmainap

PályázóPályamű címeRövid leírásÉrdeklődés
Alex Csernus
(KSZC Kandó Kálmán SZKI és SZI Kecskemét)
Napenergia felsőfokonA jelenleg is fejlesztés alatt álló eszköz, mely talán a végtelenségig fejleszthető, a mindannyiunk rendelkezésére álló napenergia, lehető legmagasabb hatásfokú és multifunkcionális felhasználását hivatott bemutatni. Ez a prototípus napelemével és napkollektorával leköveti a nap mozgását ezzel a lehető legtökéletesebben felhasználva annak erejét. Erről meggyőződést biztosítanak az eszközön elhelyezett visszajelzők. Ezenkívül akár telefonos távfelügyelet is lehetséges.

Videó a működésről

Barkócz Gergely
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Hangfal Készítünk egy egyedi tervezésű hangfalat, ami a pinceklubunk raklapból készült ülőrésze alá lesz méretezve. Fából lesz a doboz és 2x30 Wattos erősítő lesz beleépítve. Távvezérlővel, bluetooth kommunikációval és vonali bemenetekkel is rendelkezni fog. Hangváltót is tervezünk bele.

Videó a működésről

Boldizsár Tamás
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Atlox okosaszisztens szoftverKépes hangvezérléssel rengeteg utasítást elvégezni. Például ha tanulsz gépen és nem szeretnél folyamatosan pörgetni az albumban, elég annyit mondanod hogy next, és a következő zenére megy. Hangvezérlésre képes időpontra lezárni, újraindítani, lekapcsolni a gépet. Képes saját magát bemutatni a program angolul, hogy ha kérdezel tőle. Képes az időt megmondani, képes alap programokat megnyitni, például a számológépet, beállításokat, dátumot és időt, stb.

Videó a működésről

Borbely Attila
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Elektromos labirintusEgy fából készült labirintus pályát készítünk, amit egy 24 V-os DC áttételes motor forgat majd jobbra-balra és 14 kijárati lehetőségből lehet választani majd. Egy irányváltó kapcsolással, 2 nyomógombbal lehet a motort irányítani. A forgás sebességét egy saját építésű szabályozható tápegységgel lehet majd változtatni. A táblában a golyó útját marógéppel alakítjuk ki és átlátszó plexi burkolatot kap, hogy menet közben a labirintusban maradjon a golyó.

Videó a működésről

Bukó Zsombor
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Golyótábla PLC-velKészítünk egy golyótáblát, amely 14 szakmát népszerűsít. Falemezből lesz egy lejtős akadálypálya a leguruló golflabdának. Minden szakmát egy motor és arra szerelt tárcsa jelképez és Omron fotó szenzorok kapcsolják be őket. A vezérlése egy PLC lesz, az indítást egy gombokkal történik. Lesz benne egy lift rendszer is végállás kapcsolókkal. Működni úgy fog, hogy indítjuk a terminálról és egy elektromágnes elengedi a golyót. Menet közben indítja a motorokat és 3 állomáson gombbal megy tovább.

Videó a működésről

Császár Balázs
(BMSZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Szakgimnáziuma)
RobotkarA projektem egy robotkar elkészítése. Az eszköz kialakítását tekintve saját tervezés, a technikát és a vázat is beleértve. A kar technikai hátterét egy arduino nano(mikrovezérlő) servo motorok(melyek a különböző mozdulatokért felelősekalkotják). A projekt célja a robotika iránti érdeklődés felkeltése és a saját tudásom bővítése. Az eszköz egy kontrollerrel irányítható mely a karhoz csatlakozik. A robot végtag elemei 3d nyomtatóval készültek pla-ból mely egy merev vázat képez az elektronika köré.

Videó a működésről

Czinkota Dávid
(BMSZC Verebély László Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
Egyenáramú teljesítmény mérése Arduino-valKészítettem egy egyenáramú teljesítménymérőt egy Arduino UNO-t felhasználva. Ez a teljesítménymérő méri a feszültséget és az áramot, ebből számít teljesítményt. Később szeretnék egy váltakozó áramú feszültségmérőt, árammérőt és teljesítménymérőt csinálni. Mivel tanulmányaim eddig terjedtek ez még csak terv de ahogy lehetőségem lesz rá folytatom.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Deák Dávid
(Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium )
Mini vízerőműÖtletem egy kompakt "vízerőmű", amiben dinamóval/generátorral használom ki a víz mozgási energiáját azáltal, hogy turbina lapátjain belül vezetem végig a vizet, így jobban (kellő képpen) meghajtva, "meglökve" a dinamót/generátort. A turbina egy lapátjának hossza elegendő erőkart biztosít és kissebb helyen elfér. Az ötletem folyó vízre terveztem! Műszaki rajzot tudok csatolni.

Videó a működésről

Dévavári Vivien
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Versmondó robotKészítünk egy beszélő robotot, ami kávét is tud felszolgálni. Ez 4 db áttételes 12 V-os motorral lesz felszerelve a váz szerkezete az vastag plexiből készül. 4db fűnyíró kereket szerelünk rá és a testét műanyag flakonból alakítjuk ki. A feje egy bluetooth hangszórót tartalmaz, amire kapcsolódni tudunk majd. Kezét, lábát és a csésze tartót acéldrótból hajlítjuk. Az összes elektronikát elrejtjük a robot törzsében. Rc távvezérlőről tudjuk majd szervó motorokkal és irányváltó kapcsolással mozgatni.

Videó a működésről

Dudás Miklód Antal
(BMSZC Bláhy Ottó Titusz ISZKI)
BlueBOX - okosotthon demoAz eszköz alapból egy okosotthont bemutató börönd lenne amit ki lehet állítani bármilyen rendezvényen. A vezérlés Raspberry pi-n alapulna ami MQTT protokoll segitségével kommunikál a többi szenzorral, modulal amik ESP8266-ra épülnek. A központi egységhez társulna még egy érintőképernyős LCD kijelző amiről az összes modul vezérelhető lenne. Illetve a Node-Red-es felület bárhonnét elérhető szóval akár távolról is elérhető az egész rendszer.

Videó a működésről

Fülöp Ádám
(BMSZC Bláthy Otto Titusz Informatikai Szakgimmná)
SmartCycleA projektünk célja egy okos kerékpár kiegészítő kivitelezése. A kerékpárra szerelhető okos elektronika kialakítása teljes mértékben saját készítésű lesz. A projekt célja a kerékpárosok biztonságos közlekedésének támogatása, ennek érdekében kerékpárlámpákat készítünk, amelyek megvilágítják az utat, képesek a kanyarodási szándékunkat jelezni. A megoldás alapjául egy Arduino mikrovezérlő szolgál, ez felel majd a különböző elemek irányításáért, felügyeletéért.

Videó a működésről

G. Varga István Dénes
(Győri Műszaki SZC Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája )
Fagáz mint alternatív energiaAz ötletem az hogy fa gázt állítok elő amit megszűrök és egy motorba vezetek amit ezzel működtettek. Így forgó mozgást hozok létre amivel egy generátort pörgetek meg és az így elő állított áramot lehet használni. Ez nem egy álladó felhasználásra tervezett szerkezet modell hanem annak a tesztelésére készítem hogy gazdaságosabb e vagy legalább környezet barátabb megoldás e mint például a szén erőmű.

Videó a működésről

Gacsal Gergely
(Bolyai János Műszaki Szakgimnázium és Kollégium)
Elektromos gördeszkaA leírás a csatolt fájlban található!

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Herter Zoltán
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Mesebeli beszélő szamár robotEgy mesebeli állatot megformáló szamarat robotizálunk. Korábbi rc távvezérelt kísérleteket tovább fejlesztve egy androidos applikációval irányítható 4 kerekű robot szamarat készítünk arduino UNO R3-al, ami beszélni is tud.

Videó a működésről

Hoffman Brigitta
(BMSZ Bláthy Ottó Titusz Inkformatikai Szakgimnáziuma)
Okos madáretetőA projektem egy okos madáretető megépítése. A madárető kialakítása teljes mértékben saját készítésű lesz, ebbe bele értve ebbe magát a vázat illetve a benne lévő technikát is. A projekt célja a hidegebb időjárási viszonyok mellett a madarak táplálék utánpótlásának támogatása, megfigyeléssel párosítva.Utóbbi a madarak jelenlétét, illetve a házban mérhető körülményeket méri, az adatokat pedig továbbítja vezetéknélküli kapcsolaton keresztül tárolás, monitorozás illetve utólagos feldogozás céljából

Videó a működésről

Korkmaz Onur
(HSzC Pollák Antal Szakgimnáziuma)
RajzgépCserélhető fejjel működő rajzgép 10*10-es területre tud rajzolni, melyet 3D nyomtatással készült alkatrészekből építünk, kettő léptetőmotorral működik és arduinoval vezéreljük.

Videó a működésről

Kovács Márk
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Tekerd a gépet!Egy játék autóverseny pályát építünk és átalakítjuk a vezérlését, hogy 2 db szobabiciklivel lehessen szabályozni az autók sebességét. Ezt úgy oldjuk meg, hogy a szobabicikli fékrendszerét kiiktatjuk és dörzsmeghajtású 2db DC generátort szerelünk rá és ezzel termeljük meg a működéshez a feszültséget. A köridőt, optikai szenzorokkal oldanánk meg. Az autók felett helyezzük el ezt a fénykapu rendszert és relék segítségével 2db USB-s PC egér átalakításával számítógépen jelezzük ki a köridőt.

Videó a működésről

Kőrösi Ádám
(BMSzC Bláthy Ottó Titusz Informatikai szakgimnázium)
DallamcsengőA Bláthy Ottó Titusz informatikai szakgimnázium dallamcsengője. Az eszköz arduino vezérlésen alapszik, a pontos idő automatikus szinkronizálásához network time protocol-t használ. Részletes leírás a mellékelt Dallamcsengő.pdf-ben található.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Lisztes Zsolt
(DSZC Beregszászi Pál Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
Hangfrekvenciás HFI erősítőA mai világban kissé elhanyagolt elektroncső alkalmazásával hangfrekvenciás HIFI erősítőt építek, melynek hangzásvilága egyedülálló, amit egyetlen félvezető sem tud pótolni, sem analóg sem digitális technikával. A megvalósításhoz a következő eszközöket alkalmazom: kapcsoló üzemű tápegységet, speciális kimenő transzformátort, miniatür elektroncsövet. Az motivált az áramkör kiválasztásánál, hogy a hátrányaiból többet is le tudok csökkenteni, pl: nagy méret, nagy tömeg, nehezen beszerezhető alkatr

Videó a működésről

Majlinger György
(Győri Műszaki Szakképzési Centrum Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
Hazakísérő fényTöbbször történt már hogy édesapámmal sötétben érkeztünk haza és a lakásunk ajtajáig nincs megfelelő világítás. Olyan világítási automatát készítettem mely a jármű lámpáit programozható ideig égve hagyja a kocsi elhagyása után és a kocsihoz való közelítés alkalmával, megkönnyítve ezzel a sötétben való tájékozódást.

Videó a működésről

Palicza Ádám
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Hulladék gyűjtő távvezérelt hajóÉpítünk egy szemétszedő hajót. A váz alumínium szelvényből, az úszó tartályok flakonokból lesznek. A vezérlés 3 db 24 V dc áttételes motorból áll. Irányítás 2,4 GHz RC távvezérlővel történik és 3 csatornán, 3 irányváltó kapcsolás mozgatja a motorokat előre hátra. A hajót 2 lapátkerék mozgatja előre hátra, mint a régi gőzhajókat. A szemét összegyűjtéséhez készítünk egy műanyag régi energialáncból egy szállítószalagot, amire műanyag lapátokat csavarozunk és ez a vízből kiemeli az úszó flakonokat.

Videó a működésről

Patkó Bence
(BMSZC Trefort Ágoston szg)
Matrix CubeAz általam készített Led kocka 8x8x8 ledből áll amik mátrixba kötve vannak így egyesével lehet irányítani őket így adva új 3D-s utakat a reklámoknak, vagy akár számítógépek perifériának.

Videó

Videó a működésről

Rácz Arnold
(Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központ)
Indukciós fegyverMűködési elv: A bevezetett egyenáramú törpefeszültséget (6-12v) egy FET- es inverter felkonvertálja (kb 400v-ra) .Ezzel a feszültséggel feltöltjük a kondenzátorokat. Tüzeléskor a kondenzátorban tárolt egyenáramú energiát kisütjük egy elektromágnesen. Ekkor kilövi a fém lövedéket .

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Rózsa Balázs Henrik
(BMSZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakgimnázium)
Nagy hanghűségű komplementer szimmetrikus erősítő készítéseTanulmányaimhoz kapcsolódóan érdeklődésem egyre fontosabb területe lett az audiophil erősítők világa. Mind az alkalmazott kapcsolási technikákat és a hangzási paramétereket tekintve több kapcsolás megépítése után , és számtalan készülék hangjának megismerését követően gondoltam arra hogy magam is a szigorú követelményeknek megfelelően megépítek egy kapcsolást !A számtalan lehetőség közül választásom a Fairchild cég gyári ajánlására esett! Ez alapján készítettem komplett erősítőt!

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Rózsa Patrik
(PÁGISZ)
Kisautó másképp Ötletem egy kis távirányítós autó átalakítása, motor cseréje használt quadrocopter (drón) motorokra, irányítás újraépítése és arduino egységgel, telefonos bluetooth kapcsolattal.

Videó a működésről

Sárközi Gergely János
(Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma)
Cellamátrix-színesfilmEgy olyan kétdimenziós vonalkód, ami időben folyamatosan változik és színeket is használ. E tulajdonságoknak köszönhetően egy kicsivel több időért cserébe több adatot képes átvinni pl. egy telefonból egy beolvasó készülékbe, mint a jelenleg elterjedt vonalkódok. (A kisebb részletgazdagság miatt alacsonyabb kamera felbontás is elegendő.) A kódot folyamatos változása miatt csak képernyőn lehet megjeleníteni. Így nem léphetnek fel rossz fényviszonyok, ezért a színek használata sem okoz problémát.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Sárközi Klaudia
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
A Bláthys F robotEgy guruló 3 kerekű, telefonnal 2,4 GHz-en irányítható robotot készítünk amely egy mozgó szemetes kuka lesz. A vezérlése arduino uno R3-assal NRF modullal és H-hidas vezérléssel 2 dc motorral lesz megoldva. 2 meghajtott kereke lesz két oldalt és egy fém csapágy görgő a harmadik kereke, hogy jól tudjon kanyarodni és helyben is meg tudjon fordulni. Irányításhoz NRF JoyStick Shleld V1.A modult használunk.

Videó a működésről

Segesdi Balázs
(Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma)
Tankoló robotÉpítünk egy tankoló robotot, amit 4 motor hajt és kisebb akadályokon is átmegy, úgy hogy független a két oldal felfüggesztése. Az irányításhoz RC távvezérlőt használunk és 2,4 GHz en történik a kommunikáció. Az adóval 2db szervo motort irányítunk. 4 mikrokapcsolóval oldjuk meg a 4 motor előre hátra menetét. Lesz rajta 2 db folyadék tartály, amit egy mágnes szelep zár le és amikor tankolni akarunk egy elektronikus kapcsoló nyitja a szelepet és indítja a 12 V-os ablakmosó szivattyút.

Videó a működésről

Simon Péter
(Kecskeméti Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
Brushless DC motorvezérlő elektronika energiahatékonysági elektromos versenyautóhozA pályázatra készülő ötletem egy brushless DC motorvezérlő elektronika, amely egy energiahatékonysági célú elektromos autóba beépítve kerül felhasználásra. A célom egy olyan vezérlő és meghajtó elektronika megalkotása, amivel az autó energiafogyasztása a lehető legkisebb lesz, tehát egy adott energiamennyiség felhasználásával a lehető legnagyobb távolságot legyen képes megtenni.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Sonkoly Gergő
(Irinyi János Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon)
Színérzékelős robotkarAz én pályaművem egy robotkar mely képes érzékelni a különböző tárgyak színeit és a hozzájuk tartozó tárolóba tenni azokat. Az eszközt egy Arduino vezérli mely bluetoothon keresztül kommunikál egy másikkal amely küldi a színérzékelő jeleit. Mivel az egyik eszközön csak egy szenzor van így tovább bővíthető több különböző szenzorral a szerkezet. A motorvezérlő panel saját tervezésű.

Videó a működésről

Szakál Vince Abosa
(Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium)
Kiterjesztett valóság könyvMi lenne, ha a könyv lapjai nem csak két dimenziósak lennének? A kiterjesztett valóság(AR) technológiájával az okostelefonunk kamerája és egy alkalmazás segítségével egy laphoz egy virtuális világot köthetünk, mely állhat egyetlen képből, videóból vagy akár egy teljes, 3d-ben megmodellezett, animált jelenetből, amely a lap fölött jelenik meg a képernyőn. Ez a technológia számos területen felhasználható a nyomdaiparban: interaktív gyermekkönyvek, animált szórólapok, 3D-ben szemléltető tankönyve

Videó a működésről

Szrena Csongor
(BMSZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakgimnáziuma És Szakiskolája)
Gyári Harman/Kardon HK1400-as erősítő komplett utánépítéseNéhány hónapja közelebbi kapcsolatba kerültem egy híres gyártó, a Harman/Kardon egy készülékével, modell szerint a HK1400-as sztereó erősítővel, amelyet az 1996-97-es években gyártottak. Ezek után gondoltam arra, hogy az információkat és a tapasztalatokat rendszerezve újragondoljam az erősítő felépítését és működését és új nyomtatott áramkört tervezzek a kapcsolásokhoz annak figyelembevételével, hogy a kritikus helyeken audiophile alkatrészeket alkalmazzak.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Takács Marcell
(BMSZC Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakgimnáziuma)
Pataky Smart HomeA rendszer központi eleme egy Raspberry Pi számítógép, ami egy 7"-os érintőképernyős kijelzővel egybeépített tokban kapott helyet. A gépen futó grafikus felületen keresztül tudjuk például a szobák világítását ki illetve beapcsolni, valamint itt olvashatjuk le az egyes helyiségek hőmérsékletét is. A beavatkozást egy a Pi-vel soros porton kommunikáló Arduino Mega mikrokontroller oldja meg, ami többek között hat digitális bemeneten keresztül figyeli az ablakok nyitott illetve zárt állapotát.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Tóth Bence
(Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Műszaki Középiskolája és Kollégiuma)
Vízalatti kutatórobotA vízi közművek egyik fő feladata, az ivóvíztároló medencék karbantartása. Ehhez azonban 1 évben két alkalommal le kell üríteni a medencéket, hogy ellenőrizni tudják azok állapotát egy szakember segítségével. A szolgáltató elvárása, hogy a medencék leürítése nélkül győződhessen meg annak állapotáról, így ők óriási mennyiségű ivóvizet tudnának megtakarítani. A projekt célja egy olyan vízalatti robot építése, melynek segítségével ivóvíz leeresztése nélkül felmérhető a tároló medence állapota.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Tukacs Patrik
(Szegedi Szakképzési Centrum Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
OkosotthonA tervemben egy olyan okos otthon rendszert szeretnék megépíteni ami önálló feladatokra képes és kevés emberi beavatkozásra lenne szükség. A szerver Raspberry Pi-vel működne és a többi eszköz ESP8266 mikrokontrollerrel lenne ellátva. Az otthont a világ bármely pontjáról lehetne vezérelni, illetve a családtagok helyzetét is be tudná mérni GPS segítségével. A ház különböző pontjain szenzorok(pl.: füstérzékelő,hőmérséklet,ajtó nyitás érzékelő) lennének amik az önálló irányítást elősegítenék.

Videó a működésről

Vas Bertalan
(NYSZC Bánki Donát Műszaki Középiskolája)
BioDAQ 2.0Az elmúlt évben történt fejlesztésem tapasztalatait, és eredményeit felhasználva egy mérés adatgyűjtő-elemző rendszer, és a hozzá tartozó szoftver megvalósítását tervezem, folytatom. Az eszköz alapja egy myDAQ, a szoftver pedig a Labwiev. A középiskolai biológia tantárgy (főként fiziológiai) kísérletei, és számos nem invazív humán élettani vizsgálat végezhető majd el így. Napjainkban ezek a kísérletek csak a felsőoktatási intézmények élettani tanszékein végezhető el.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

FOGLALT
Wéber József
(BMSZC Wesselényi Miklós Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
Nagyjelű teljesítmény erősítőhöz tervezett digitálisan vezérelt előerősítő, hangszóró és erősítő védelemModulárisan teljesítmény erősítő mellé kapcsolt digitális hangszín, hangerő és csatornák közötti balansz szabályozásra alkalmas előerősítő és digitálisan vezérelt erősítő- hangszóró védelem megvalósítása Atmega328p-pu IC segítségével.

Bővebb leírás...

Videó a működésről

Zámbó Nándor
(Szegedi Szakképzési Centrum Déri Miksa Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája)
Okos megszakítóPályázatom keretében egy olyan programozható (mikrovezérlőt tartalmazó) egyfázisú kismegszakító megalkotását tűztem ki célul, melynek kioldási áramerőssége, karakterisztikája tetszőlegesen beállítható. Az eszközbe vezeték nélküli kommunikáció megvalósítását is tervezem, ezzel lehetőséget teremtve a távoli IP alapú monitorozásra(áramerősség, feszültség, teljesítmény ), felügyeletére.

Videó a működésről

FOGLALT

Miért jött létre a muszakivagyok.hu?

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület a magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezeteként szerepet vállal a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődésének felkeltésében az elektrotechnika iránt.

Weboldalunk célja, hogy fiatal (középiskolás, főiskolás) villamos szakemberek olyan háttértámogatást kapjanak, ami a későbbi pályafutásukban nagy segítség lehet.

Támogatóink

Amennyiben Ön is támogatni szeretné Mentorprogramunkat, tekintse át a Támogatási lehetőségeket.

Magyar Elektrotechnikai Egyesület
 

mee@mee.hu

+36-1-353-0117

http://www.mee.hu

Webdesign:
www.visi.hu