MŰKÖDJ! 2020 - pályázat tanulók részére

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE)  2020-ban ismét meghirdeti a Működj! pályázatot módosított formában.

A Működj! 2020 pályázat kreativitást bemutató, tehetségkutató program!

A „Működj!” pályázat 2016-ban indult útjára és nagy érdeklődés mellett, határon innen- és túl 2018-ban már 50  pályázat formájában megvalósult ötletet ismerhettek meg az érdeklődők a Magyar Elektrotechnikai Egyesület muszakivagyok.hu honlapján keresztül. A korábbi pályaművek között számos csodát láthattunk, az okos otthontól kezdve, a rajzgépen át, a 8 kerekű tereprobotig.

A „Működj!” 2020 pályázat célja az is, hogy az elektrotechnika, elektronika és informatika szakterületek meghatározó cégeinek figyelmét a kreatív, gyakorlati gondolkodású, tehetséges középiskolásokra irányítsa!

Ez a megmérettetés mind a diákoknak, mind felkészítő tanáraiknak és a Szakképzési Centrumok tagiskoláinak egyaránt remek lehetőség, hogy széles körben bemutathassák tudásukat és kreativitásukat.

Minden bizonnyal idén is számos olyan projekt nyer támogatást, amelynek a való életben és az üzleti életben egyaránt létjogosultsága van. A „Működj!” 2020 az iskolák, a pedagógusok, és a cégek számára is kiváló alkalmat teremt a kapcsolatépítésre is.

Amennyiben –elsősorban a járványügyi helyzetet figyelembe véve- lehetőség lesz rá, akkor az alkotásokat a korábbi évekhez hasonlóan egy díjátadó Gála keretében iparági szaktekintélyek, cégek, oktatási intézményvezetők jelenlétében be lehet majd mutatni és ez az alkalom kötetlen eszmecserékre is  lehetőséget nyújt.

 

A jelentkezés lezárva!

Az idei pályázattal kapcsolatos főbb tudnivalók:

A pályázat meghirdetése: 2020.07.01.

Részvételi kategóriák:

  • felső tagozatos általános iskolai (6.-8. évfolyam)
  • vagy középiskolai illetve szakiskolai (9.-12. évfolyam) tanulmányokat folytatnak.

A jelentkezési lap leadásának és a működő pályaművekről készült videó feltöltésének végső határideje: 2020.11.30.

Díjátadó: 2020. decemberében.

A feltöltött videó pályaműveket a Bírálóbizottság értékeli és kategóriánként 3-3 tablet kerül az első három helyezett között kiosztásra. Az első három helyezett felkészítő tanárai 1 éves MEE tagságot kapnak. A többi pályázó diák és felkészítő tanárai között is jutalmakat sorsolunk majd ki.

A 2020.11.30-ig elkészült, működő és a Bírálóbizottság által elfogadott alkotásokról készült videók a www.muszakivagyok.hu és www.mee.hu weboldalakon megtekinthetők lesznek.

 

A MŰKÖDJ! PÁLYÁZAT KIEMELT TÁMOGATÓI:

   

 

 



Miért jött létre a muszakivagyok.hu?

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület a magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezeteként szerepet vállal a pályaválasztás előtt álló fiatalok érdeklődésének felkeltésében az elektrotechnika iránt.

Weboldalunk célja, hogy fiatal (középiskolás, főiskolás) villamos szakemberek olyan háttértámogatást kapjanak, ami a későbbi pályafutásukban nagy segítség lehet.

Támogatóink

Amennyiben Ön is támogatni szeretné Mentorprogramunkat, tekintse át a Támogatási lehetőségeket.

Magyar Elektrotechnikai Egyesület
 

mee@mee.hu

+36-1-353-0117

http://www.mee.hu

Webdesign:
www.visi.hu