Csaknem 40 középiskolából 81 diák jelentkezett a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum által meghirdetett “Működj!” című pályázatra. A pályázat elsődleges célja, hogy az elektrotechnikai, elektronikai, informatikai iparág szereplőinek figyelmét felhívja a kreatív, gyakorlati gondolkodású középiskolásokra.
A pályázat most lezárult első szakasza azt igazolja, hogy sikerült találnunk majdnem száz olyan vállalkozó szellemű diákot, akiknek van egy jó ötlete az elektrotechnika, elektronika, informatika területén, és vállalkoznak rá, hogy ezt meg is valósítják - mondja Günthner Attila, az egyesület irodavezetője. Hozzátette: külön öröm, hogy a jelentkező fiatalok fele vidéki iskolákban tanul, sőt határon túli pályázat is érkezett.
A diákoknak június 15-ig kell feltölteniük a pályázat on-line felületén az ötletük leírását, ezeket a leírásokat hozzáférhetővé teszik az ipar szereplői számára, így teremtve lehetőséget, hogy kiválasszák, melyik megvalósulását szeretnék támogatni. Ez után majd készíteniük kell egy prototípust, és az erről tanúskodó videót ugyancsak elektronikusan fel kell majd tölteniük október 15-ig a pályázati oldalra. Ebben a két fordulóban kiderül majd, hogy a kreativitásuk mellett, mennyire kitartóak és gyakorlatiasak - mondja Günthner Attila. A pályázók működőképes alkotásait december 1-én, egy szakmai nap keretében mutatják majd be az érdeklődő cégek képviselőinek, lehetőséget adva a személyes kapcsolatteremtésre.